Mítoszok és legendák a csótányokról
Ebben a cikkben a csótányokról lesz szó, amelyek a világ egyik legszívósabb, legellenállóbb rovarainak számítanak.
Valóban képesek a csótányok túlélni egy atomtámadást? A tudomány egyértelműen bebizonyította, hogy ezek a kártevő rovarok hihetetlen túlélőképességgel rendelkeznek – legalább annyira lenyűgözőek, mint amennyire sokak számára undort keltőek.
A csótányok az emberiség ellenségei lehetnek?
Sokan nem szívesen vallják be, hogy félnek vagy undorodnak, amikor egy csótány bukkan fel otthonukban. Ezek a kártevő rovarok számtalan mítosz és tévhit főszereplői, közülük az egyik legismertebb szerint egy nukleáris katasztrófa után a csótányok örökölnék a Földet. A csótányok szinte az egész világon elterjedtek, és rendkívül régóta jelen vannak a bolygón. Könnyű lenne azt hinni, hogy mindent tudni róluk, de ez korántsem igaz.
A Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadások után az első riporterek, akik meg tudták közelíteni a robbanási zónát, arról számoltak be, hogy a csótányok a nukleáris támadás után is életben maradtak. Az idő múlásával egyes pacifista csoportok figyelemfelkeltő jelszavakat terjesztettek, amelyek szerint sem Amerika, sem Oroszország nem került ki győztesen a háborúból, „csak a csótányok”. A Johns Hopkins Egyetem genetikusa, H. Bentley Glass 1962-ben úgy fogalmazott, hogy egy ilyen típusú katasztrófa esetén a csótányok és a baktériumok örökölnék az emberek otthonait. A csótányok hatalmas egyedszáma és világszintű elterjedtsége ma is táptalajt ad újabb tévhitek, legendák és mítoszok kialakulásának.
Igaz, hogy a csótányok jobban bírják a sugárzást, de a mítosz beteljesítéséhez ez még nem elég?
Az ENSZ Atomsugárzás Hatásaival Foglalkozó Tudományos Bizottságának 1994-es jelentése szerint valóban léteznek olyan életformák, amelyek képesek túlélni egy atombomba pusztítását. Egy atomrobbanás után a becslések szerint a talaj közelében, nagyjából 2 km-es sugarú körben a hőmérséklet meghaladja a 980 °C-ot, és gyakorlatilag mindent elpusztít, ami az útjába kerül.
A csernobili katasztrófa sugárzási szempontból sokkal súlyosabb volt, mint egy egyszeri atombomba-robbanás. A baleset után a reaktortól 1 km-re mért sugárdózist még évekkel később is körülbelül 400 rad értékűre becsülték. Ez az ember számára már halálos dózisnak számít, ennek ellenére az ENSZ tudósainak vizsgálatai kimutatták, hogy a területen megfigyelt 12 rovarfaj mintegy 50%-a túlélte a sugárzást – köztük a csótányok is.
Ez azt jelenti, hogy a csótányok sugárzással szembeni ellenálló képessége lényegesen nagyobb, mint az emberé, de messze nem halhatatlanok egy nukleáris katasztrófa esetén. A rovarok sugárrezisztenciájának titka a sejtosztódás ütemében rejlik. Az emberi szervezetben a sejtosztódás folyamatos, így a sugárzás gyorsan károsítja a sejtek DNS-ét. A csótányoknál ezzel szemben a sejtek osztódása általában csak hetente egyszer zajlik le, ezért lassabban éri őket a sugárzás okozta genetikai károsodás, és jobban alkalmazkodnak a radioaktív környezethez.
A Discovery Channel Mythbusters (Állítólag…) című műsora 2008-ban kísérlettel vizsgálta meg a csótányokkal kapcsolatos nukleáris túlélő mítoszt. Egy csótánykolóniát tettek ki különböző szintű sugárzásnak, és a következő eredményeket kapták:
- 1000 rad sugárzás: az ember számára halálos dózis, a csótányok azonban túlélték.
- 10 000 rad sugárzás: körülbelül minden tizedik csótány élte túl (ez már az atomrobbanás szintjéhez közeli sugárterhelés).
- 100 000 rad sugárzás: végzetes dózis, minden csótány elpusztult.
Egyes kutatások arra is rámutattak, hogy nukleáris katasztrófa esetén nem a csótány a legellenállóbb faj. Bizonyos ritka darázsfajok, például a brakonid darázs, még a csótányoknál is nagyobb ellenálló képességet mutatnak a sugárzással szemben.
Nem mindegyik csótány kártevő, és undorkeltő!
Bár a csótány az egyik legelterjedtebb rovar a Földön, a több mint 4800 ismert csótányfaj közül mindössze körülbelül 1% él közvetlenül az emberi környezetben, és tekinthető valódi kártevőnek. A Londoni Természettudományi Múzeum rovarszakértője, George Beccaloni az egyik legnagyobb csótánylexikon alapítója, amelyben folyamatosan bővül azon több ezer létező csótányfaj listája, amelyek az Antarktisz kivételével az összes kontinensen megtalálhatók.
Kiemelkedő példa egy különleges csótányfaj, amely a Mount Everest körülbelül 5000 méteres magasságában él, és innen kapta a nevét: Eupolyphaga everestiana. Ennek a csótányfajnak a táplálkozása és ürüléke jelentős ökológiai szerepet tölt be, mivel a lebomló szerves maradványokkal táplálkozik, és segít megtisztítani az ökoszisztémát az elhalt hulladéktól, elősegítve az anyagok körforgását.
Az a vélekedés, hogy minden csótány ronda és taszító, nem igaz. Többnyire az otthonokban felbukkanó, valóban kellemetlen kártevő csótányok alapján alkotott kép határozza meg a róluk alkotott véleményt, számuk és megjelenésük sokak számára bizonyítéknak tűnik arra, hogy nem szépek. Léteznek azonban látványos ellenpéldák is. Beccaloni adatbázisában szerepel egy csótánycsoport, amely különösen feltűnő megjelenésű: ez a prosoplecta alnemzetség, amely színezete és mintázata miatt könnyen összetéveszthető egy katicabogárral, így jól mutatja, hogy a csótányok világa sokkal változatosabb és érdekesebb, mint ahogyan azt a hétköznapi kártevő csótányok alapján gondolni lehet.
Fényérzékenyek a csótányok?
Ez is csak egy elterjedt mítosz a csótányokról. A csótányok alapvetően rejtőzködő életmódú rovarok, ezért a sötétebb, nyugodtabb helyeket részesítik előnyben, ahol biztonságban érzik magukat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valóban félnek a fénytől vagy kifejezetten fényérzékenyek lennének. Valójában léteznek olyan csótányfajok is, amelyeket kifejezetten vonz a fény.
Az élelem felkutatását nappal, világosban is gyakran végzik, ha megfelelő búvóhelyek és táplálékforrások állnak rendelkezésükre. Jó példa erre, hogy otthonokban, lakásokban és egyéb épületekben sokszor nappal is észrevehető a csótányok jelenléte.
Ha éjszaka egy lámpával rájuk világít és a csótányok hirtelen szétszaladnak, az nem a fénytől való félelem jele. Inkább az ember közelsége, a hirtelen zavarás és a menekülési ösztön váltja ki ezt a viselkedést, nem pedig a világosság iránti ellenszenv.
A csótányok és a kosz kapcsolata – mítosz vagy valóság?
Ez az állítás több szempontból is tévhit. A csótányok meglepően tiszta rovarok: rendszeresen tisztogatják saját testüket és egymást is. Éppen ezért lehet hatásos sok házi praktika a csótányirtás során (például a bórsav alkalmazása), mert a csótány a tisztálkodás közben lenyalja a rátapadt irtószert, ami elpusztítja. Bár nagyobb eséllyel telepednek meg a ritkán takarított, rendezetlen otthonokban, a tiszta, rendszeresen takarított lakásokban is megjelenhetnek, ha találnak számukra elérhető élelmet vagy vízforrást. Különösen kedvelik a rost alapú tapétát és annak ragasztóját, ezért akkor is betelepedhetnek a lakásba vagy a házba, ha látható szennyeződés alig van a környezetben.
A csótányok megharapdálják az embert?
Ez is a csótányokkal kapcsolatos tévhitek, mítoszok kategóriájába tartozik. A csótányok alapvetően nem agresszív rovarok, az embert csak táplálékszerzés közben haraphatják meg. Nem fogyasztják az ember körmét, haját, és nem keresik célzottan az emberi húst sem. Sokkal inkább a bomló szerves anyagokat, a keményítő tartalmú ételeket és egyéb könnyen hozzáférhető élelmiszer-maradékokat kedvelik. Szélsőséges esetben, tartós táplálékhiány mellett előfordulhat csótánycsípés, de ez ritka, és nem jellemző viselkedésükre.
