Kártevők, ahogy kinéznek, összehasonlító!

Az amerikai csótány 2-4 centiméter hosszú. Tipikus csótány, nagy, korong alakú előháttal, ami a fej nagy részét is fedi, erősen tüskés lábakkal, hosszú csápokkal és nagy szárnyakkal, melyekkel jól tud repülni. A nőstény szárnyai a híménél valamivel kisebbek. Egyik sem repül szívesen, inkább futással helyezik magukat biztonságba. A városokban, főleg középületekben gyakori, ahol az intenzív védekezési eljárások ellenére is sikeresen szaporodnak. Közép-Európában csak meleg, száraz épületekben él.

A kifejlett példányok 13-16 mm hosszúak. Színük a világos és sötétbarna között változhat. A potrohán két fekete hosszirányú csík található. A hímek színe jellemzően világosabb a nőstényekénél. A német csótány a másik legelterjedtebb csótányfaj a közönséges vagy amerikai csótány mellett, szinte bárhol találkozhatunk vele. Megtalálható vendéglátó egységekben, kórházakban és (gyakran központi fűtésű) családi házakban is.

A kifejlett példányok elérhetik a 20–27 mm-es hosszúságot; színezetük a vöröses sötétbarnától a feketéig terjed. A hímek szárnya nagyjából a potroh 2/3 részééig ér, a nőstények szárnyatlanok; mindkét ivar röpképtelen. Csápja akár a testhosszal megegyező hosszúságú is lehet. Minden végtagja erős futóláb. A nimfák kikelésükkor hasonlítanak a kifejlett egyedekhez, de minden esetben szárnyatlanok, valamint kisebbek a felnőtteknél.A behurcolások következtében ma már világszerte elterjedt a faj. Egyes vélekedések alapján eredetileg a dél-orosz területekről, más források szerint viszont Közép-Afrikából származik. 

Az ágyi poloska hossza 5-7 milliméter. A kifejlett ágyi poloska barna színű, testét finom szőrök borítják. A hím és a nőstény külsőre hasonló, a nőstény kissé nagyobb. Táplálkozás előtt teste lapos, korongszerű. Miután átszúrta a bőrt, és jóllakott vérrel, teste kitágul. Szájszerve finom szúrósörtéből áll, melynek hegyes végét szondaként használja: gyakran egymás mellett többször is megszúrja a bőrt, mire megtalálja az eret, érzéstelenítő és véralvadásgátló anyagot juttat a szervezetbe és szívásba kezd.

A bolhák 1-4 mm nagyságú sötétbarna, szárnyatlan rovarok. Testük oldalról lapított, fejük kicsi, szájszerveik szúrásra és vérszívásra módosultak. Szívókájukat a felső állkapocs és a felső ajak alkotja, az alsó állkapocs (maxilla) pedig késszerű és a bőr átvágására szolgál. A hátsó pár lábuk erőteljes ugróláb, a testmérethez képest hatalmas ugrásokat tesz lehetővé.

A kullancsfélék családjába világszerte mintegy 700 ismert fajt sorolnak. Viszonylag nagytermetű (1-6 mm) ízeltlábúak, amelyek elsősorban madarak és emlősök, kisebb arányban hüllők vérszívói. Hazánkban mintegy kéttucat fajuk honos, amelyek közül humán szempontból legfontosabb a közönséges kullancs, viszonylag kevéssé gazdaspecifikus, vérszívó ektoparazita állatok.

A királynő hossza 20 milliméter, míg a here és a dolgozó 18 milliméter. A dolgozók, a here és a királynő egyaránt fekete-sárga. A nőstények potroha nagyobb. A két pár hártyás szárny gyors repülést tesz lehetővé. A három pár ízelt láb végén karmok vannak, amelyek segítik a kapaszkodásban. Fullánkján nincs horog, így többször bevethető. Két vese alakú, összetett szeme jó látást biztosít. A királynő erős állkapcsát használja, hogy fákból rostokat tépjen ki a fészeképítéshez. 

A gyakori lopódarázs viszonylag nagy méretű (a nőstény 22–29 mm, a hím 15–25 mm hosszú), karcsú testalkatú rovar. Teste fekete színű (fémes fény nélkül), rajta kisebb sárga foltokkal. Jellemző tulajdonsága, hogy a tort és potrohot összekötő hosszú, vékony nyél sárga színű. Teljesen fekete potroha kicsi és a hosszú potrohnyéllel együtt lopótökre emlékeztet: innen kapta a nemzetség a nevét. Lábai is sárga-feketék.

 Alaktani szempontból egy kifejlett nőstény házi hangya a 7-9 mm-t is meghaladhatja, a dolgozó a maga 3-4 mm-es testhosszával ettől valamivel kisebb. A hangyafajták népes populációjának ez a vörösbarna színű változata elsősorban a földben fészkel, de bolyát nem ritkán korhadt fák odvaiban, a kerti talajban elhelyezett faoszlopok alatt és a kerti épületek falrepedéseiben is kiépíti. Egy ilyen fészek általában egy anyát valamint több ezer dolgozót is rejthet.

A szárnyas hangyák fejlett szárnyas rovarok, hártyásszárnyúak rendjében tartoznak közösségalkotó rovarok. A méhek és a darazsak rokonai, azokkal együtt tartoznak a fullánkosdarázs-alkatúak alrendjébe. Nem tévesztendők össze a termeszekkel, amelyeket hasonló életmódjuk okán időnként fehér hangyáknak, illetve termeszhangyáknak is neveznek, a két rovar nem közeli rokon.

Kis fáraóhangya a bütyköshangyaformák alcsaládba sorolt tűzhangya rokonúak nemzetsége egyik legismertebb faja. Tudományos nevét azért kapta, mert a fajt leíró Linné Egyiptomból ismerte. A sárgás színű dolgozó hossza kb. 2 mm. A barnássárga királynők hossza 3,5–5 mm, fejük a testüknél sötétebb. A feketésbarna hím szárnya kb. 3 mm hosszú.

A légy a kétszárnyúak rendjébe tartozó rovarok egy részének hagyományos, mindennapi neve. Sokuk számos betegséget terjeszt. A legyek étrendje változatos: vannak köztük vérszívók, nektárivók, rovarevők, de gyakoriak a bomlástermékeket fogyasztó fajok is. Ilyen értelemben különösen fontosak a természet "takarítása" miatt. A táplálékláncban is kiemelt fontosságú szerepet játszanak. 

A bögölyök többnyire vaskos, zömök testű, kitinsörtéket nem viselő, közepes vagy nagy termetű, ősi legyek. Fejük széles, félgömb alakú, összetett, sokszor fémes csillogású szemeik szinte az egészet beborítják. Egy pár szárnyuk erőteljes, szélén az erek jellegzetesen, V alakban szétfutnak. Szájszerveik erőteljesek, amelyekkel a nőstények gerincesek vérét szívják, míg a hímek békés viráglátogatók, nektárral és virágporral táplálkoznak. A nőstények szúrása nemcsak fájdalmas, hanem veszedelmes is, mert különböző betegségek kórokozóit pl. tularémia, lépfene, lovak fertőző kevés vérűsége, sertéskolera, száj- és körömfájást terjesztenek. 

A selymes döglégy egy világszerte elterjedt légy, egyike a legismertebb fémeslégy fajoknak. A kifejlett állat mintegy 10–14 mm hosszú, a házilégynél nagyobb, teste tündöklő metálzöld, olykor kékes vagy arany csillogással. Csápjai, lábai, és testének kitinsörtéi feketék. Szárnyai tisztán áttetszők, barna szárnyerezettel. A megtermékenyített nőstény néhány tucatnyi petét rak állatok sebeinek elhalt, élettelen szövetjeibe, vagy akár tetemekbe. A kicsiny, sápadt sárgásfehér lárvák a hőmérséklettől függően 1-3 nap múlva kelnek ki. Emésztő enzimeket tartalmazó nyálukat kibocsátva a saját testükön kívül elfolyósítják az elhalt szöveteket, és felszívják, megemésztik azt.

A mezeipoloska-félék a rovarok osztályának félfedelesszárnyúak rendjébe, ezen belül a poloskák alrendjébe és a vérszívópoloska-alkatúak alrendágába tartoznak. A családba több mint 1300 poloskanem tartozik, ezek a nemek az alábbi 7 alcsaládba és 25 nemzetségbe vannak összefoglalva. Sajátos szájszervük gyümölcsök és más növények nedveit szívják. Az élősködő életmódra áttért fajoknál az állatok, egyebek vérét szívják. A legtöbb faj szárazföldön él, növényi nedveket szívogatva.   

Lapos testű, 2-40 mm hosszú rovarok. A többé-kevésbé három-, illetve ötszög alakú fej részei. A csápok többnyire a fej elején, felülről láthatóan erednek. Az egyes csápízek között néha rövid, erősen szklerotizált, csápíznek nem tekinthető gyűrűket találunk. A szúró-szívó szipóka a fej elején ered. Részei. A két középső serte felülete összetapad úgy, hogy két-két hosszanti barázda egymás felé fordul, és belőlük egy-egy csatorna alakul ki. Az összetett szemek a fej két oldalán helyezkednek el, a pontszemek, ha vannak a fejtetőn.

Hosszúsága 7-10 milliméter. Jellegzetes a három hosszú potrohfüggeléke és ezüstös csillogása. Ezt a csillogást a testét borító apró pikkelyektől kapja. Ha a rovart megfogjuk, ezeknek a pikkelyeknek nagy része az ujjunkhoz tapad. Testalkata évmilliókkal ezelőtt letűnt ősök jegyeit hordozza ma is magán - erre utal másik neve, az ezüstös ősrovar. Szárnyatlan. Nincs pontszeme, összetett szeme is csak néhány szemecskéből tevődött össze. Farcsuták csak a két utolsó potrohszelvényen erednek.

Teste 10-15 milliméter hosszú, lapított, hosszúkás. Potroha feltűnő, fogószerű fartoldalékban végződik, melynek két szára a hím esetében erősen görbült, középen egy-egy foggal, a nősténynél viszont majdnem párhuzamos és egymáshoz simuló. A fogónak az ellenségek elriasztásában, a táplálék szájhoz emelésében és a szárnyfedő alatt többszörösen összehajtogatott hártyás szárny kicsomagolásában van szerepe. Elülső szárnya apró, pikkelyszerű szárnyfedő. Alapszíne rozsdás gesztenyebarna, feje világosabb, a lábai sárgásak.

A szárazföldi ászkarákok valódi rákok, amelyek - elnevezésükhöz hűen - jól alkalmazkodtak a szárazföldi életmódhoz. Közönséges nevük a pincebogár vagy régiesen evetkerák. Testfelépítésük lényegében azonos a vízben élő közeli rokon csoportokéval, de számos morfológiai "újítás" segíti őket a szárazföldi életben. Ilyen például a kiálló testrészek redukciója, vagy pseudotracheák megléte, amelyek a légzésben segítenek, miközben csökkentik a kiszáradás veszélyét. A szárazföldi viszonyokhoz az egyes családok más és más fokon alkalmazkodtak, ami nemcsak a morfológiai jegyeiket, hanem egyben az elterjedésüket is meghatározza. Ászkákat találunk a tengerpartoktól a sivatagokig, a sarkok kivételével szinte minden biotópban.

A magyar futrinka a rovarok osztályába a bogarak rendjébe és a futrinkafélék családjába tartozó faj. Magyarországon fokozottan védett. Teljesen fekete, a fej és az előhát igen finoman és sűrűn pontozott, a szárnyfedő finoman és sűrűn szemcsézett, kissé zsírfényű. A szárnyfedőn 3 sor lapos gödör található, egyébként majdnem sima. Az állkapcsi tapogató utolsó íze az utolsó előttinél rövidebb. Hossza 22-28 mm.

A felnőtt dohánybogár 2-4 milliméter hosszú. Félgömb alakú, és vörösbarna színű. Ez a bogárfaj főleg a nyers vagy a feldolgozott dohányban fordul elő; valószínűleg ezért kapta a nevét. A dohányon kívül, más szárított növényi anyagokban is megtalálható, például: gyümölcsben, zöldségben, orvosi székfűben, földimogyoróban, aszalt déligyümölcsben és datolyában, sőt a kókuszdió reszelékében és a szárított gombákban is. A dohánybogárnak, csak a lárvája károsít. A lárva jelenlétét az általa rágott apró, kis kerek lyukakról és az azokból kitúrt ürülékről ismerhetjük fel. Az általa megrágott anyag, emberi fogyasztásra, alkalmatlanná válik. A lakásba fertőzött élelmiszerekkel kerül be, s a kirajzó dohánybogarak más élelmiszereket is megfertőznek.

A közönséges lisztbogár 0,5-2 centiméter hosszú. Hosszúkás testű, fényes barna, gesztenyebarna vagy fekete. Szárnyfedőin finoman pontozott sávok futnak végig, tora egyenletesen, finoman pontozott, szélesebb mint amilyen hosszú. Csápja rövid, ízei kissé vaskosak. Csápja és lába vörösesbarna. A közönséges lisztbogár ma már világszerte elterjedt faj. Az ember valamennyi földrészre behurcolta. Rendszeresen előfordul és gyakori egészen az északi és a déli sarkkörig.

A kenyérbogár 2-4 milliméter hosszú, egyszínű vörösbarna rovar. Veszély esetén csuklyaszerűen előrenyúló nyakpajzsa alá rejti a fejét. A kenyérbogár az emberhez kötődik, a szabad természetben ritka. Gyakoribb élelmiszerraktárakban, pékműhelyekben, házakban. Mindenféle lisztből készült áruban károsít, de még a csokoládét, az erős fűszereket (paprikát) vagy mérgező gyógyszereket is kikezdi. 

A légyölő pókszázlábú  rendszertanilag az ízeltlábúak közül a soklábúak  altörzsének százlábúak osztályába tartozik. A százlábúakon belül a négy ismert rend egyikének, a Scutigeromorpha rendnek az egyetlen hazai képviselője. Eredetileg a Földközi-tenger mediterrán vidékén honos, de Európa északabbi részén is elterjedt, meleg, sziklás helyeken, illetve lakásokban, ahová az emberek magukkal hurcolták. Ragadozó, mint minden más százlábú, főként kisebb ízeltlábúakkal, férgekkel táplálkozik. Leggyakoribb zsákmánya rovarok és pókok közül kerül ki. Jól lát, hosszú lábaival gyorsan mozog.

A barna százlábú Európában, Észak-Afrikában, valamint Észak- és Dél-Amerikában honos. Az ember nem jelent rájuk nézve közvetlen fenyegetést. A százlábúak megakadályozzák a kerti kártevők elszaporodását, ezért inkább védeni kellene őket. A százlábúak hossza legfeljebb 30 centiméter. A lábak száma 15-101 pár között van. Az első pár láb hegyes, szúrós, kampó alakú szervvé alakult át, a végén méregmirigy helyezkedik el. Ha a százlábú elveszíti az egyik lábát, másik nő helyette. Az új láb minden vedlés során egy kicsit hosszabbra nő. Egyes fajok foszforeszkáló váladékot termelnek, és veszély esetén ezzel ijesztik el ellenségüket. 

A verőköltő bodobács, vagy közönséges verőköltő poloska egy közismert és elterjedt európai poloskafaj, amely nevével ellentétben nem a bodobácsok rokona, hanem a verőköltő családjának tagja. E közismert kis rovar háta piros alapszínű, melyet jellegzetes fekete mintázat díszít, így például a félfedőkön egy-egy fekete kör alakú folt díszlik. A félfedők alatt látszó potroh fekete, de pereme vörös, hasonlóan az előháthoz. A faj feje és alsó oldala fekete. Szárnyainak fejlettsége egyedtől függ. A kifejlett egyedek testhossza kb. 1 cm. Jellegzetessége, hogy a poloskáknál szokásos, az összetett szemet kiegészítő 3 pontszem hiányzik. Ez a poloskafaj nem áraszt kellemetlen szagokat, illetve nem is csíp.

Több fajtája ismert. Alapvetően egy mindenevő bogárról van szó, amely 2,5-3 milliméter hosszú, sötétbarna vagy fekete is lehet. Egyik típusa a gabonazsizsik, amely a különböző gabonák termésében fejlődik ki, a lárvák ott bábozódnak be. A gabonazsizsik 2-3,5 milliméter hosszú. Gesztenyebarna vagy fényes fekete ormányosbogár. Szárnyfedőin finom, párhuzamos, hosszanti irányú barázdák futnak. Jól fejlett elő tora sűrűn pontozott, az ormány hátán is hosszanti pontsorok vannak. Hártyás szárnya hiányzik, ezért repülni nem tud. A gabonazsizsiket a gabonaszállítmányokkal széthurcolták, és ma már világszerte elterjedt. Olykor tömegesen megjelenik.

A kifejlett bogár, azaz az imágó 2-5 milliméter hosszú, teste körte alakú, zömök felépítésű; jobbára barnásfekete, de a szárnyfedők végénél vöröses színű. Hátoldalát finom szőrök fedik, a fej és a nyakpajzs is szőrözött. Lárvája 3-4 milliméteresre nő meg, az ormányosbogár-félék lárvájára emlékeztető, kukac formájú. Mivel az imágó jól repül, szülőhelyétől eléggé messzire is elkerülhet. Megfelelően magas téli középhőmérsékletű vidékeken szabadban, a betakarításkor kipergett, fertőzött babszemekben is képes áttelelni. Imágója és lárvája egyaránt károsít, de a nagyobb kárt a lárva okozza.

A ruhamoly a valódi lepkék alrendjébe sorolt ruhamolyfélék családjának egyik legelterjedtebb, legközönségesebb képviselője. Az egész világon elterjedt kártevő faj, így Magyarországon is mindenütt megtalálható. A lepke szárnyának fesztávolsága 12–16 milliméter. Rendkívül könnyű felismerni jellegzetes színezetéről: első szárnya egyszínű, csillogó vagy áttetsző szalmasárga. Sűrű, gyapjas fejszőrzete rozsdavörös. Testhossza igen változó: 4–9 milliméter. Magyarországon a szabadban évente két nemzedéke fejlődik ki; a lepkék repülési ideje áprilistól szeptemberig tart. Kifejlett hernyói telelnek át. Mivel fejlődése nem függ a nappal hosszától, fűtött lakásokban évente akár négy nemzedéke is felcseperedhet.

Igen gyakori, az egész Földön elterjedt. Levezető csatornákban, pincékben, istállókban, trágyatelepeken, ólakban üti fel tanyáját. Világvárosokban valóságos csapás, irtását törvény rendeli el. Magyarországon is nagyon gyakori. A vándorpatkány testhossza 20-28 centiméter, farokhossza 17-23 centiméter és súlya 250-580 gramm. Szemmel láthatóan nagyobb és erőteljesebb a házi patkánynál, amely a vándorpatkánnyal szemben vékonyabb testalkatú állat. Szőrzetének színe a hátoldalon barnás, sárgásszürke, a hasán és a lábán fehéres. Előfordulnak majdnem fekete színezetű példányok is. Farka épphogy eléri az orrát, vagy kicsit rövidebb, 160-205 gyűrűből áll. Hátrafelé elvékonyodik, de hengeres marad. Orra tompább, és fülkagylója kevésbé hosszú, mint a házi patkányé. Füle előrehajtva nem takarja el a szemét, legfeljebb a szem hátsó szögletéig ér. Metszőfogainak elülső oldalán egy narancsszínű, különösen kemény réteg van, amely arra szolgál, hogy a rágófogak ferdén kopjanak le.

A házi patkány okosabb, mint a vándorpatkány. Kíváncsi és kedves, játékos természetű. Mivel szeret ember közelében élni, és bolhásabb a vándorpatkánynál, járványügyi szempontból veszélyesebb. Rendkívül találékony, alkalmazkodó állatfaj. Tipikus testhossza 15-23 centiméter, farka jóval hosszabb a testénél, 17-25 centiméter; tömege 200-400 gramm. Lábai, fülei és orra kicsi és rózsaszín. Füle a vándorpatkányénál nagyobb, igen vékony bőr és egészen csekély szőrzet borítja. Előrehajtva teljesen befedi a szemet, vagy legalább a szemközépig ér. Hengeres farkán átlagosan 254 (220-290) pikkelygyűrű van. Bundája szürkésfekete vagy szürkésbarna. A hátán kiálló, megnyúlt koronaszőrök borzas külsőt kölcsönöznek neki. Hasi oldala kissé világosabb. A dél-európai alfajok hasa élesen elhatárolt, fehér.

Úgy tartják, hogy ez a második legnagyobb egyedszámú emlősfaj az ember után. Mindig az emberekhez közel lakik, akikkel kommenzalista, azaz asztalközösségi kapcsolatot tart fenn. Gerinces állat, elsősorban növényevő (magfélék), rendkívül szapora, 6 hetenként 8-10 utódot képes világra hozni egy egérpár. A házi egér fej-törzs-hossza 7-10 centiméter, a farok rövidebb a törzsnél, testtömege körülbelül 30 gramm. Szőrzete meleget és védelmet nyújt, a szaga dohos, egérszagú. Színe a sárgásbarnától a szürkésfeketéig terjedhet. A kolónia tagjai kölcsönösen tisztogatják egymás bundáját. A házi egér olyan jól alkalmazkodott az emberi környezethez, hogy hideg körülmények között különösen hosszú szőrzetet növeszt, így képes akár egy hűtőház fagyos helyiségében is utódokat nevelni (−7 Celsius-fok). A látása nagyon gyenge, az egér csak közvetlen közelről ismeri fel a tárgyakat. A szaglása kifinomult, a táplálék, illetve más egerek nyomára vezeti az állatot.

A házi egérhez nagyon hasonló faj, egyesek szerint annak egy alfaja, vagy keveréke. 6-8 centiméter hosszú, palaszürke, de a hasa és lábai fehérek, farka a testhosszánál rövidebb, a szeme  kisebb. A güzüegér hasának világosabb színe élesen elválik a hát sötétebb színű. A güzüegér szabadban a fű- és gabonafélék kalászait fogyasztja, de rovarokkal is táplálkozik, a zárt térbe behúzódva a házi egérrel megegyező táplálékot fogyaszt. A güzüegér a vetésforgóhoz alkalmazkodott, életciklusára a tavaszra korlátozódó szaporodás, majd az együtt maradó családok közös áttelelése jellemző. A güzüegér egyszerre átlagosan 8 kölyköt hoz a világra, míg a házi egér csak 5-6-ot.

Magyarországon országszerte előforduló, gyakori faj. Tartózkodási helyét ő maga árulja el, mert állandóan új túrásokat hány fel, hogy megélhessen. Ezek a halmok vagy túrások jelölik mindig vadászterületének irányát és kiterjedését. Nagy falánkságánál fogva ezt állandóan nagyobbítani kell, és így földalatti járatain állandóan dolgoznia kell. A közönséges vakond teljes hossza 15–17 cm. Végtagjai nagyon rövidek és vízszintes helyzetűek. Nagyon széles tenyere mindig kifelé és hátrafelé fordul. Rövid ujjai kötőhártyával vannak összekötve és széles, lapos, tompa élű, de erőteljes karmokkal fegyverzettek. A kicsiny és rövid lábak ujjai különváltak. Körülbelül mákszemnagyságú szeme teljesen a bundába rejtett. Az apró fülön nincs fülkagyló, van azonban egy kis bőrszegély, amely a hangjárat kinyitására és elzárására szolgál.

A nyest az emlősök osztályának a ragadozók rendjébe, ezen belül a menyétfélék családjába és a rozsomákformák alcsaládjába tartozó faj. Testhossza 40-54 cm, farokhossza 22-30 cm, testtömege 1,1-2,3 kg. Karcsú testalkata és viszonylag rövid lábai vannak. Szőrzete barnás színű. Jellegzetessége a nagy fehér mellfolt, mely egyben a legfőbb megkülönböztető jegye a nyuszttól, amelynek mellfoltja narancssárgás színű. Orra világos színű, talppárnái szőrtelenek. Gyakran megjelenik a városokban, sőt megtelepedhet az épületekben is. Ügyesen mászik, de ritkán megy fel magas fákra. Főleg szürkületkor és éjszaka mozog. Hatékony vadász, tápláléka gerinctelenekből, rágcsálókból, madarakból, tojásokból áll, de szereti a gyümölcsöt is. Imádja a tojást, annak tartalmát kiszívja, csak az üres héjat hagyja hátra. A másnapos hányadék felevése se jelent neki gondot. Esetenként háziállatokat is megtámad.